Apai oldal lettörténetek - Laurinyecz honlap

Csorvási Laurinyecz család


Tartalomhoz ugrás
Laurinyecz család:

Nagyapám gyermekei közül senki sem a mezőgazdaságból próbált kizárólag megélni. Minden gyermek, polgári iskolát végzett, Terézia kivételével szakmát is tanult. Apám, a legidősebb kereskedő, húga Mária Margit és István György szabó lett. Legfiatalabb leány Terézia Rozália nem tanult szakmát, ahogy mondogatta, Ő "parasztizálni" akart.
Tragédia a családban: Laurinyecz István György (Csorvás, 1921. 10. 10. - Ismeretlen, ~1944) a II. VH-ban fogolytáborban hunyt el. Az egyik utolsó tábori posta levelező lapon ezt írta 1944. augusztusában: "Már csak 25 km-re vagyunk otthonról." Hogy ez az "otthonról" pontosan mit jelentett, csak találgathatjuk. Augusztus 26-án már azt írta, hogy 1600 méter magasan táboroznak, 17-én pedig már dér van. Tehát, nagyon valószínű, a Kárpátokban került hadifogságba. A békéscsabai 19. gyalogezred 19/III. orosházi székhelyű alakulat, zászlóaljában volt a fronton, a zászlóalj parancsnokság "közelében" szabóként szolgált, némely tábori levelezőlapon utalt erre. Végül fogságba esett, még nem tudom hol volt hadifogoly táborban, egy újkígyósi fogolytársa hozta haza a hírt, meg a megmaradt értéktárgyait (karóráját, jegygyűrűjét, stb). Elmondása szerint vérhasban, szörnyű kínok között hunyt el. Szegény Nagymamánk soha nem volt hajlandó holttá nyilváníttatni a kisfiát, állandóan azt hajtogatta, hogy az Ő Pistikéje valahol a nagy Oroszországban él!


Laurinyecz István György

Zalai - Sebestyén család:
Tulajdonképpen a Sebestyén családhoz kapcsolódik a történet, de idáig abban a hitben éltem, hogy Zalai nagyapámhoz. A gyermekei mind más vidéken éltek, így a két idős szülőt Anyánk gondozta. Iskola után "kötelességünk" volt bemenni Nagytatáékhoz megnézni, mit kell segíteni nekik. Esténként a gangon, Nagyapánk pipára gyújtott, néha megengedte, hogy mi gyújtsuk meg, sőt a dohányt is mi vágtuk fel, miután begyakoroltatta velünk diófa levélen. Ha rossz idő volt, bent a konyhában a sparheltből kiszűrődő pici fény mellett hallgattuk a történeteket (villanyt nem volt szabad gyújtani, az nem azért van ám, a szó sötétben is terjed). Többször szó volt róla, hogy mentek Soltvadkertre lovaskocsival rokont látogatni, három napig tartott az út, egy oda, egy ott, egy pedig haza. Hatvan egynéhány év telt el azóta, most derült számomra fény, hogy miért is mentek oda. A Sebestyén nagymama nagyapja Sebestyén Mátyás (Gyula, 1837. 01. 10. - Soltvadkert, 1911. 04. 22.) költözött oda családostól. György fia Tázlár községi rendőre volt, a család nagyobb földbirtokkal rendelkezhetett (?) a Vadkerthez közeli  Tázláron, illetve a hozzá tartozó Bócsa pusztán. Hat felnőtt gyermek közül négy ott alapított családot. Így megkaptam a választ a gyerekkorom óta bennem motoszkáló kérdésre, miért mentek oda lovaskocsival, kik a vadkerti rokonok.

Created with WebSite X5
Email címem: admin@laurinyecz.hu
Vissza a tartalomhoz