SOLYMOSINÉ LAURINYECZ MÁRIA
Békéscsabán 1923. február 2-án született vallásos, dolgos gazdálkodó szülők első gyermekeként. Az elemi iskola 4. osztálya után a békéscsabai Polgári Leányiskolát végezte el, és utána az ottani Lorántffy Zsuzsanna Leánylíceumban érettségizett 1941-ben.
Igen jó tanulmányi eredményei továbbtanulásra érdemesítették. Már kislány korában vonzódott a pedagógus pálya iránt, ezért tanár akart lenni.
A Szegedi Polgári Iskolai Tanárképzőbe iratkozott be, és 1946-ban szerzett diplomát magyar nyelv- és irodalom, történelem és német nyelv- és irdalom szakon. Professzorai méltónak találták pedagógusok képzésére, nevelésére, ezért meghívták őt a Szegedi Tudományegyetem Apponyi Kollégiumába, ahol 1949-ben tanító-képző intézeti tanári oklevelet kapott.
Pedagógus pályáját gyermekkori lakóhelyén, a csorvási római katolikus általános iskolában kezdte 1946-ban, közvetlenül első diplomaszerzése után. Ő volt az első tanári képesítésű nevelő Csorváson, ezért is nagy tekintélye lett tanítványai és azok szülei előtt. Képzős tanári diplomájának megszerzése után azonban a Szarvasi Tanító- és Óvónőképzőbe helyezték 1949-ben. Itt fiatal tanárként idősebb kollégái elismerését vívta ki kiváló szakmai és nevelői munkájával.
Rövid csorvási működése alatt ismerkedett meg az akkor hadifogságból hazatért szintén pedagógus (későbbi) férjével, Jánossal. 1950-ben házasságot kötöttek, de egybeköltözésük csak 1 év múlva valósulhatott meg. Mindkettőjüket Gyomára helyezték. Marikát az óvónőképzőbe hozták, Jánost pedig a gyomai egyesített általános iskolák élére igazgatónak.
Szolgálati lakást is kaptak a Bocskai utcában, és már néhány hónap múlva megszületett első gyermekük, Marika. Ettől kezdve a család és az iskola voltak életük legfőbb mozgató erői. Marika néni nemcsak a szép, választékos beszédre tanította, hanem a helyes, illendő viselkedésre is nevelte a fiatal óvónő jelölteket. Ezért őt nagyon tisztelték, szerették. Később ugyanígy nevelte a gimnazistákat is.
1955-ben azonban az óvónőképzőt Gyulára telepítették és válaszút elé került a pedagógus család. Már elég erősek voltak a gyökerek ahhoz, hogy maradjanak Gyomán. Megfelelő lakásuk volt, megszületett második gyermekük Jancsika. Férje, János sajnálta volna elhagyni kiváló tantestületét. Marika nénire új, nagy feladat várt, a beindított gimnáziumnak elismertséget, tekintélyt kellett szerezni. Tudta, hogy ezt nemcsak a kollégáival, hanem a szülőkkel is összefogva érhetik el. Ezért vállalta el az iskolai Szülői Munkaközösség irányítását, amelyet egészen nyugdíjazásáig végzett.
Nevelői rátermettségét akkori és későbbi igazgatói is felismerték, ezért fontos szerepet szántak neki, az osztályfőnöki munkaközösség vezetését bízták rá. Ezt a feladatot is szívvel-lélekkel, töretlen lendülettel végezte. Kollégáival közösen alakították ki az iskola nevelési programjait, hagyományait. Gimnáziumi működése alatt hatszor volt osztályfőnök.
Marika néni a felnőttek oktatásában is nagy szerepet vállalt. Működése során hét levelező tagozatos osztálynak volt osztályfőnöke és a magyar nyelv- és irodalom színvonalas tanításával a levelező hallgatók nagyrabecsülését érdemelte ki.
Hallgatói tisztelték és szerették, mert humánus is volt velük. Megértette a családosok problémáit, nehézségeit és hozzájárult beszámolóik, dolgozatkészítési határidőik halasztásához, de szigorúan megkövetelte pótlásukat.
Solymosiné Marika néninek futotta még erejéből az iskolán kívüli kultúrmunkára is. Tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, sőt a járási Irodalmi Szakosztály vezetője is lett. Számtalan irodalmi és nevelési témájú előadást tartott legtöbbször népes hallgatóság előtt.
Így vált nemcsak az iskolások, hanem a felnőttek nevelőjévé is. Jó munkája elismeréseként meghívták a TIT Országos Kongresszusára is küldöttként.
Egész életében végzett kimagasló oktató-nevelő munkájáért 1978-ban Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, és 1979-ben - nyugállományba vonulásakor - Kiváló Munkáért kitüntetést, városunkban végzett társadalmi munkájáért Gyomaendrődért Emlékplakettet kapott. 1996-ban tanári Aranydiplomát, 2006-ban polgári iskolai tanári Gyémánt és 2009-ben tanítóképző intézeti Gyémántdiplomát vehetett át.
1960-ban megszületett harmadik gyermekük, a kis Tomi is, akit szülei és testvérei nagy szeretettel vettek körül. Marika néni szerető gondos édesanya volt. Szigorú példamutatást követelt gyermekeitől mind a tanulásban, mind a viselkedésükben. Ugyanakkor mindent megadott nekik, amire szükségük volt boldogulásukhoz, többször még a szülők lemondása árán is. Gyermekcentrikus család alakult ki. Ez a harmonikus családi légkör folytatódott a gyermekek családalapítása után is. Három évvel ezelőtt azonban Marika leányuk rövid,pár heti betegség és műtét után eltávozott közülük. Tragikus halála annyira megrázta a szülőket, a szerető édesanyát, hogy azután különböző betegségek lepték meg. Fiai és unokái szeretete, gondoskodása ugyan enyhítettek lelki fájdalmán, de igazén az a teljes, boldog, örömteli légkör, ami őt mindig éltette, sebet kapott.
Gyermekei, unokái sikerei mindig megörvendeztették őt. Nagy öröm volt számára, hogy első egyetlen dédunokáját, a kis Olivért még megláthatta, találkozhatott vele.
Még betegen is tervezgetett, készült a boldog házaséletük 60. évfordulójának családi megünneplésére, gyémántlakodalmukra, amelyik ez év szeptember 16-án lenne. Ezt már nem érhette meg, az Úr hamarabb elszólította őt. Így csak a férje és családja emlékezetében lesz velük azon a napon.
Forrás: VÁROSUNK GYOMAENDRŐD 2010. májusi szám 4. oldal
Emlékképek családunk életéből 1770 - 1878 - 2003
Gyomaendrődön 2003
Már évek óta készülök összegyűjteni a családi emlékeket, de a mindennapos. dolgok, a család, korábban az iskolai elfoglaltságok miatt, mindig elmaradt. Közben elveszítettük szüleinket, akik tanúi, megélői voltak a családi történésnek, akik hitelesen el tudták volna mondani, mi hogyan volt, hogy történt. Magukkal vitték sírjukba érzéseiket, gondolataikat, örömeiket és talán eltitkolt bánatukat is. A családi szokásokat, hagyományokat, amelyekre már nem mindannyian emlékszünk. Ezeket a foszlányokat, az itt-ott felvillanó képeket, tudati és érzésbeli forgácsokat szeretném megörökíteni, amíg nem késő.
Arany János mondja a Toldi estéjében, hogy:
"Hajt az idő nem vár: elhalunk mi vének,
Csak híre marad fenn karunk erejének:
Más öltőbeli nép, más ivadék nő fel,
Ki ésszel hódit, nem testi erővel."
Ennek az ivadéknak, utódainknak szeretném megmenteni családunk történetét, mert 'akinek nincs múltja, annak jelene sincs, de nem lesz jövője sem.' - írta Tamási Áron. Egy ilyen nagymultú, tekintélyes család szelleme öntudatot, tartást, önbecsülést ad, amibe bele lehet kapaszkodni, amikor az élet nehézségei meglátogatnak bennünket. Nem lehetünk méltatlanok, törpék, őseink emlékéhez. Különösen nem most, amikor a történelem viharai, orkánjai felkavarták az évszázados értékeket. Őrizzük meg; ami a mienk, ami még megmenthető, amitől még megmelegszik a szívünk! Sajnos életem végső szakaszába fordulva én sem tudom teljesen hiánytalanul felidézni a múltat. Segítségemre szolgál Bielek Gábor erzsébéthelyi plébános Békéscsabai családlexikon 1750 - 1899 című könyve, amelyben a legrégebbi csabai családok történetét ismerteti, köztük a mienket is. Így szól...
Mit tudunk őseinkről?
Sajnos nem sokat. Alig maradt fénykép, leírás róluk. Csak a szájhagyomány őriz néhány adatot. A nagyszülők, rokonok már elhaltak, akik talán még tudtak valamit róluk, de hát ők sem írták le. Így igazán csak a véletlenen múlik, ha valamelyik leszármazott mégis hallott valamit a szüleitől, s tovább adta és eljutott hozzánk az adat, a történet. Hálásak lehetünk a tavaly elhunyt Laurinyecz Mátyásnak, akitől értékes ismereteket kaptunk. Ő bocsátotta rendelkezésünkre az ősi fényképet, amelyen az özvegy nagymama látható 7 fiával és lányával. Összesen 9 fiú és két lánya született és fel is nevelkedtek. Az unokák száma 89 (nyolcvankilenc), akik a családot alapították.
A csabai római katolikus nevek, Ancsintól - Vozárig legtöbbje e családok utódja. Sokan, mint másod-unokatestvérek összeházasodtak. A képen látható testvérek nagyszülei: Lavrintz Mátyás 1747-ben született, felesége Petrovkin Ilona 1756-ban született. A nevek azóta változáson mentek át. Egyik gyermekük Laurinyecz Mihály, 1789-ben született, s 1816-ban házasságot kötött Bartyik Máriával, aki itt látható a kép közepén gyermekeivel.
Lásd még Bielek Gábor oldalát is!